Szerelmes idézetek
Ha valaki találkozik az igazival, azt egyszerűen tudja. Másra sem tud gondolni. Ő a legjobb barátod és a lelki társad is egyben. Alig várod, hogy vele élhesd le hátralévő életed. Senki és semmi más nem fogható hozzá.
A legszebb ajándék: egy mosoly. Egy ölelés. Vagy még az sem - csak egy gondolat: "Szeretlek".
Mi a különbség a szeretet és a szerelem között? Nem tudsz olyan közel lenni hozzám, hogy ne hiányoznál szüntelenül. Ez csak a szerelemben van.
Mit nem adnék, hogy még egyszer átélhessem azt a hihetetlen pillanatot, amikor rám nézett, és én megteltem élettel!
Valamiről azt hiszed, sosem történhet meg, aztán megtörténik, és már nem vágysz semmi másra.
Azt hiszem, álmaink férfijába mindig első látásra beleszeretünk, bár az eszünk azt súgja, hogy hibát követünk el. És elkezdünk harcolni az ösztöneikkel, de nem akarjuk ám igazán legyőzni őket. Aztán egyszer csak elérkezik a pillanat, amikor megadjuk magunkat az érzéseinknek.
Mindig így érzed, hogy csak egyetlen embert tudsz szeretni a világon. De aztán találsz valaki mást, majd pedig őrültségnek fog tűnni, hogy valaha is aggódtál emiatt.
A szívem kihagyott egy ütemet, aztán megbotlott és hasra esett.
A szerelem nem látja szerelme tárgyának tulajdonságait, ő csak szeret, mert nem is tehet másként.
Állítólag a nyári szerelem könnyen elillan, de néha ami flörtként kezdődik, abból lesz az igazi szenvedély. Néha csak egy tengerparti utazás kell ahhoz, hogy kiszellőztessük a fejünket, és kitárjuk a szívünket és új véget írjunk egy régi történethez. Egyesek megégnek a forróságban. Ők felejteni akarnak és újra kezdeni. Mások azt akarják, hogy minden pillanat örökké tartson, de mindenki egyetért valamiben: a barnaság megfakul és utáljuk, hogy a homok bemegy a cipőnkbe. De a nyár vége egy új időszak kezdetét jelenti. Így várakozás teljesen tekintünk a jövőre.
Mert amikor a lány inkább a szüleinek engedelmeskedik, mint a szerelemnek, akkor gyenge lábon áll a szerelem: nem győzhet.
Veszett szerelem! Szerelmes gyűlölség!
Ó, valami, mi semmiből fogant!
Ó, súlyos könnyűség, komoly üresség,
Gyönyörű alakok torz zűrzavarja!
Ólompehely, hidegtűz, éberálom,
Beteg egészség, minden, ami nem!
Így szeretek én, s ezt nem szeretem.
Az is lehet szerelem, ha az emberek nem hazudnak egymásnak egy percig se. Azt adják, ami szavakkal ki nem fejezhető.
Valamennyien részecskéi vagyunk a szerelem világméretű koncentrációjának. Amikor szeretünk, hozzá csatlakozunk, lelkünk összenő ezzel a fura, bolygónkat benépesítő jelenséggel, a szerelemmel.
Nem a kétneműség szükséglete hozta létre a szerelmet, hanem a szerelem szükséglete bontotta két nemre az embert és állatot.
Az első szerelem és az utolsó kísértetiesen hasonlítanak egymáshoz! Az elsőnél azt hisszük, nem jöhet utána senki. Az utolsónál viszont azt hisszük, még jöhet, de tévedünk... És ez a legszomorúbb. Az elsőnél mindig még túl fiatal az ember, de ezt nem hiszi el. Az utolsónál viszont még azt hiszi, hogy fiatal és aztán kiderül, hogy nem...
A szerelem olyan, mint a halál. Tudjuk, hogy eljön értünk, csak azt nem tudjuk, mikor.
Ezt a röpke sétát, ami a bölcsőnktől a sírunkig vezet, a szerelem teszi elviselhetővé.
Ha a szexualitásod sosem emelkedik a szerelem szintjére, akkor az mindig csak egy világias, szentségtelen örömforrás marad. Ha a szexualitásod szerelemmé válik, akkor belép egy egészen más dimenzióba, a csodás és misztikus világok dimenziójába. Onnantól már egy vallásos, szent dolog; többé nem szentségtelen.
A szerelem - isteni titok, minden avatatlan szem előtt rejtve kell maradnia, bármi történik is! Annál szentebb, annál drágább lesz ettől!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Mióta eszmélek, szeretek szeretni, hiszen tudod: sokat és sokfélét szerettem. Téged talán jobban, mint másokat, de mindez nagyon rég volt. Az évek csöndben körém rakódtak. Közönyből építettem nyugalmat. Azt hittem, hozzám nem ér fel már semmi hullámverés. De te egyszer csak újra megjelentél, vadul dörömböltél, és rám törted a kaput. Szédülök, mint aki varázslatból ébred. Mi ez? Felfogni sem tudom, mi történt velem. Egyik pillanatról a másikra - váratlanul és hihetetlenül - sarkaiból fordult ki a világ? Vagy csak az én világom? Egy biztos: kötelékeim fellazultak, zárt énem kitárult, a mindenség részesévé lettem. Olyat kaptam Tőled és Általad, amit örökre elveszettnek hittem: a létezés értelmébe vetett hitet.
Minden megelőző intézkedésem és odafigyelésem dacára megfertőztem őt a legkellemetlenebb és legfájdalmasabb kórsággal - a szerelmemmel.